Minden zenerajongó tudja: számtalan módja van annak, hogy könnyen meg lehessen találni a legfrissebb dalokat a világhálón – elég végigpörgetni a digitális lejátszási listákat, elég körülnézni a Pandorához hasonló streaming szolgáltatások oldalain. Hasonlóképpen, a Netflix-előfizetőket is rendszeresen nyakon öntik reklámajánlatokkal, például romantikus vígjátékok vagy horrorfilmek előzeteseivel, attól függően, milyen alkotást láttak legutóbb. A művészetek kedvelői számára azonban mindeddig nem létezett olyan automatizált eszköz, amelyik támogatta volna őket online felfedezőútjaik során – mondjuk, olyan tanácsokkal, hogy: “Ha kedveled Jackson Pollock képét (No. 1), akkor tetszeni fog Mark Rothko alkotása is (No. 18.)”. Most azonban már létezik ilyen hely.

Az Art.sy – egy start-up vállalkozás által üzemeltetett weboldal – október elejétől a nyilvánosság számára is elérhető: hatalmas, szabadon hozzáférhető szépművészeti gyűjtemény, a művészet online “fogyasztását” támogatni hivatott útmutatóval kiegészülve. Létrejötte arra a felismerésre épül, hogy ha az online közönség szívesen látogatja a fotók miatt például a Tumblr vagy a Pinterest oldalait, akkor bizonyára boldogan tölti az idejét festmények és szobrok tanulmányozásával is, főként, ha ehhez hozzáértő segítséget kap.

Több millió dolláros tesztüzem

    Két éven át folytak a belső tesztelések – ez a befektetőknek, köztük a művészeti élet és a technológiai világ neves személyiségeinek több millió dollárjukba került -, hogy az elkészült honlap elérje a célját. Vagyis hogy azt a szerepet tölthesse be a vizuális művészetek terén, amelyet a Pandora a zene vagy a Netflix a filmek világában: egyszerre nyújtsa a felfedezés, a művelődés és a tanulás lehetőségét az érdeklődőknek.

    Partnerintézményei révén – többek között 275 galéria és 50 múzeum van ebben a körben – az Art.sy referenciarendszerében, az úgynevezett Art Genome Projectben már 20 000 digitalizált műalkotás található. De ahogy egyre szélesebbé vált a platform, az Art.sy-nak is szembe kellett néznie azokkal a kérdésekkel, hogy miként lehet (ha lehetséges egyáltalán) alkalmazni a digitális elemzés eszközeit a vizuális művészetre: képesek-e az algoritmusok segítséget nyújtani a művészeti alkotások értelmezéséhez?

    Robert Storr, a Yale Egyetem művészeti karának a dékánja – egykor a Modern Művészetek Múzeumának festészeti és szobrászati kurátora – a The New York Timesnak nyilatkozva kétségeinek is adott hangot. “Nagyon sok múlik azon, hogy ki állítja össze a kiválasztási kritériumokat, és milyen kulturális feltételezések állnak ezek mögött a kritériumok mögött” – hangsúlyozta. A művészet megértetésére szerinte az elképzelés csak korlátozottan alkalmas.

Szakértő értékítéletet kell tanítani

    A technológiának gyakorlatilag mindenre ki kellene terjednie. Ahhoz, hogy sikeresen fogalmazzon meg javaslatokat, a számítógépes rendszert meg kell tanítani a szakértő emberi értékítéletre. A folyamat a címkézéssel kezdődik: gépi kódokban kell tudni megfogalmazni a különbséget egy reneszánsz portré és egy modernista, csurgatással-fröcsköléssel készült festmény között, és csak ezután kezdődhet a kategóriába rendezés végtelen munkája, amely az összehasonlításnak és a kapcsolatok feltárásának az előkészítésére hivatott.

    Az Art Genome Projectnél a 34 éves Matthew Israel, a New York-i Egyetem művészeti és régészeti PhD-hallgatója vezeti a tucatnyi művészettörténészből álló csapatot, akik meghozzák a döntéseket: melyek legyenek ezek a kódok, és hogyan alkalmazzák őket. Egyes címkék (amelyeket az Art.sy genomoknak nevez, és amelyek 800 körüli száma napról napra növekszik) olyan objektív jellemzők jelölésére valók, mint például a mű elkészítésének történelmi vagy földrajzi körülményei, az, hogy figuratív vagy absztrakt-e, vagy egy meghatározott művészettörténeti kategória képviselője-e.

A szubjektív címkézés veszélyei

    A többi címke már rendkívül szubjektív, sőt akár mókás is lehet. Például a kortárs művészetekhez – megvilágítandó az ideológiai összefüggéseket – az Art.sy kurátorai olyan kifejezéseket is társíthatnak, mint “globalizáció” vagy “kulturkritika”. A “kortárs emlékezet nyomai” elnevezésű kategória annyira rugalmas, hogy megfér benne egymás mellett a kínai konceptuális művész, Caj Kuo-csieng, valamint a fotós és filmes Matt Saunders is.

    Pablo Picassóra jellemző lehet a “kubista”, az “absztrakt festészet”, a “Spanyolország”, “Franciaország” és a “szerelem” címke is – minden olyan feltétel, amelyik látható és kereshető az oldalon. Jackson Pollock munkáihoz pedig többnyire az “absztrakt művészet”, a “New York-i iskola”, a “fröcskölés/csurgatás”, az “ismétlődés” vagy a “folyamatorientált” címkék illenek.

    Meglepő ugyanakkor, hogy bár néhány ilyen kritérium Pollock kortársainak, Robert Motherwellnek és Willem de Kooningnak a festményeinél is megjelenik, az “ismétlődés” címke egészen más művészettörténeti korral és stílussal összefüggésben is felbukkan, például Tara Donovannél, aki a modern absztrakt szobrait a legváltozatosabb hétköznapi anyagokból (köztük egymásra rétegezett papírtányérokból vagy habosított műanyagból) készíti.

Ha adott a kategória, azon belül egy 1 és 100 közötti értéket rendelnek hozzá. Míg Andy Warhol alkotásai magas értéket kaphatnak a pop-art skáláján, addig követőit – művészeti hatásuktól függően – már eltérően lehet rangsorolni.

    Egy szoftver segíti ugyan a festmények szűrését olyan alapvető vizuális minőségek esetében, mint a szín, de az értékítélet meghozatala emberi feladat marad: az összes érintett területhez be kell írni valamilyen számot.

Kurátori rátermettség: több mint matematika

    A műszaki összetettséget ellensúlyoznia kell a kurátori rátermettségnek. “Megtanultuk, hogy a megfelelő adat sokkal több, mint egyszerű matematika – fogalmaz a 35 éves Daniel Doubrovkine, aki az Art.sy mérnöki feladataiért felelős. – Hogyan lehetne például lefordítani azt a gép számára, amit a ‘melegség’ fogalma fejez ki? Meg sem próbálkozunk vele.”

    Az Art.sy célja ugyanakkor, hogy kapcsolatot teremtsen a látszólag különböző világokat képviselő művek között. Erre való a katalógus, amely magában foglalja a többek között a British Museumban, a washingtoni Nemzeti Galériában, a Los Angeles-i Kortárs Művészeti Múzeumban található alkotásokat.

    Egyik legutóbb csatlakozott partnerük a Smithsonianhez tartozó manhattani Cooper-Hewitt National Design Museum, amely – az intézmény digitális és újmédia-igazgatója, Seb Chan szerint – a rendelkezésre bocsátott alkotások alapján igyekszik tesztelni az oldal által alkalmazott technológiát, azt, hogy mennyire helytállóak a megállapított párhuzamok. “Vajon kulturális értelemben mit jelent olyasvalakinek ajánlani egy festmény megtekintését, aki éppen egy hetedik századból származó kanál részleteinek tanulmányozásával van elfoglalva?” – tette fel példaként a kérdést az igazgató.

    Márpedig hasonlókra kell felkészülni, és az Art.sy alkalmazottainak egy blogon keresztül el kell tudniuk magyarázni, hogyan is működik ez a folyamat.

Az ötlet – és a háttér

    A 25 éves Carter Cleveland, a cég alapítója és vezérigazgatója az Art.sy-t princetoni végzősként álmodta meg, amikor nem talált megfelelő műalkotást kollégiumi szobájának dekorálásához.

    A terv végrehajtásához nagy segítséget nyújtott a családi háttér – apja művészeti szakíró, anyja pénzember -, végzés után pedig olyan partnereket vonzott magához, mint a galériás Larry Gagosian, illetve olyan támogatókat, mint Dasha Zhukova, a művészeti világ közismert alakja vagy Wendi Murdoch, Rupert Murdoch felesége. Eric Schmidt a Google-tól és Jack Dorsey a Twittertől is csatlakozott a befektetői körhöz, tanácsadóként pedig John Elderfieldet, a Modern Művészetek Múzeumának egykori vezető festészeti és szobrászati kurátorát sikerült megnyerni.

    Az ő támogatásukkal Cleveland teljes mértékben megvalósíthatja ambiciózus elképzeléseit. “A világ művészete szabadon hozzáférhető lesz bárki számára, akinek van internetkapcsolata” – mondta, arra utalva, hogy a cég számára nincs előírva profitterv. A bevételek a várható értékesítések jutalékaiból, illetve az intézményi partnerségekből származnak majd.

Veszedelmes lyukak az adatbázisban

    De az Art.sy még nagyon messze van attól, hogy a világ valamennyi műalkotásának otthont adjon – a Google Art Projectben például közel kétszer annyi alkotás található -, és a “genom” csak annyira lehet erős, amennyire ezt a korlátozott gyűjtemény lehetővé teszi. A görög vagy a római antikvitások rajongói most alig tudnák használni az Art.sy-t, ami olyan kulturális mulasztás, mintha a Netflix kínálatából kimaradna Alfred Hitchcock.

    Robert Storr, a Yale dékánja aggódik is amiatt, hogy az adatbázisban fellelhető lyukakat rossz dolgokkal töltötték fel. “Ez a hely tényleg szörnyű művekkel van tele, ide senkit sem kellene irányítani” – vélekedett, miután alaposan áttanulmányozta az oldalt.

   Az Art.sy alapítói azzal védekeznek, hogy mivel a művészet megértése mindig fejlődik, nem lehet örökérvényű útmutatót összeállítani. Sebastian Cwilich operatív igazgató úgy gondolja, hogy ezeket inkább érdekes kiindulópontoknak kell tekinteni.

    A Cooper-Hewitt igazgatója, Chan megítélése szerint az Art.sy-hoz hasonló oldalak nem arra valók, hogy helyettesítsék a múzeumokat, a galériákat vagy a művészettörténeti könyveket, hanem arra, hogy segítsen kitágítani az ízlés határait a közönségnek, főként a művészeteket tanuló hallgatóknak. “Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy lenyűgöző legyen a műalkotások felfedezése – fogalmazott. – Az Art Genome egy másfajta módja a szerencsés kapcsolatok létrejöttének. A mi kultúránkban, különösen az olyan 25 év alatti fiatalok számára, akiknek a web a természetes életterük, ez egy teljesen természetes módja a böngészésnek.”

forrás MTI